Visszatérnek a turisták Délkelet-Ázsiába

Vágólapra másolva!
A nyugati utazási irodák tapasztalatai alapján visszatérőben vannak a turisták a katasztrófa sújtotta délkelet-ázsiai régióba. Nagy-Britanniában például már Phuket szigetére is kínálnak utakat, mivel véleményük szerint a turizmus újjáéledésével lehet leginkább segíteni a térségen - tudósít a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az utak újraindítását elősegíti, hogy például a népszerű thaiföldi üdülőhelyeken viszonylag gyorsan haladnak a helyreállítási munkálatok, amit megkönnyít a fejlett infrastruktúra. Phuket szigetén például a szállodák kétharmada már most üzemképes és készen áll a vendégek fogadására és csak egy töredékük tart zárva hosszabb ideig.

India és Indonézia turisztikai szempontból pedig azért van előnyös helyzetben, mert több olyan partszakasza is van, ahol nem pusztított a szökőár, - például India nyugati felén Goa és Kerala - és ahol van elegendő kapacitás a turista-forgalom átvételére. A szökőár miatt érintett kelet-indiai partvidék kevésbé látogatott a nyugati utasok körében.

Az utazási ágazat szakértői egyébként nem tartanak attól, hogy a katasztrófa tartósan távol tartaná a turistákat a térségtől. A kereslet helyreállását attól a ténytől is várják, hogy a természeti katasztrófák - ellentétben a politikai és közbiztonsági akadályokkal - viszonylag ritkán sújtják rövid időn belül többször ugyanazt a térséget. A szakemberek szerint a cunami turizmusra gyakorolt negatív hatása így kisebb lehet mint a SARS-járványé - írja a Világgazdaság.