Egyre kevesebben takarítanak meg

Vágólapra másolva!
Tavaly novemberben a megkérdezett 1000 háztartás 24,5 százaléka tartotta magát rendszeres megtakarítónak; az arány májusban még 32 százalékos volt. A megtakarítók aránya 2003 májusa óta mérséklődik - áll a GKI Gazdaságkutató Rt. legfrissebb felmérésében.
Vágólapra másolva!

A megtakarítók arányának csökkenése részben a bérek növekedési ütemének lassulásával és megállásával, részben pedig számos eladósodott háztartás törlesztőrészlet-fizetésével magyarázható.

Az utóbbi három hónapban a megtakarító háztartások több mint 40 százaléka tartozik a legfelső jövedelmi ötödbe, míg a legrosszabb anyagi helyzetű csoportban arányuk csupán 6 százalékos. A megtakarítók aránya a magasabb jövedelmű rétegeknél fokozatosan nő, így például a felső ötödnél már eléri a 46 százalékot. Igaz, ezek 17 százaléka az utóbbi egy negyedévben nem tett félre.

Az átlagos takarékoskodók havi közel 23 ezer forintot tettek félre, azaz ennyit tudtak az elmúlt 3 hónap átlagában spórolni. A megtakarítási képesség Budapesten és a megyeszékhelyeken a legmagasabb, a városokban élők átlagos megtakarítása 23 százalékkal, a községekben élőké pedig 41 százalékkal marad el az átlagtól.

A korcsoportok átlagos megtakarítása között nem figyelhető meg jelentős különbség a GKI elemzése szerint.