Középtávon gyorsul a világgazdaság növekedése

Vágólapra másolva!
A világkereskedelem 2004-2009 között évi 6,6 százalékkal, a termelés évi 3,2 százalékkal fog bővülni - állítja középtávú elemzésében a bécsi WIFO gazdaságkutató intézet. Ez mindkét esetben fél százalékponttal nagyobb, mint 1999-2004 között. A legnagyobb ütemben minden bizonnyal Kína és India gazdasága fog növekedni.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban 3,1 százalékkal, az Európai Unióban 2,2 százalékkal gyarapszik a gazdaság, a leggyengébb ütemű konjunktúra Németországban és Japánban lesz, mindkét esetben 1,4 százalékkal, a WIFO szerint. Az Európai Unió új tagországaiban a hazai össztermék (GDP) évente 4,4 százalékkal fog bővülni, kétszer gyorsabban az EU-átlagnál.

A legnagyobb ütemben minden bizonnyal Kína és India gazdasága fog növekedni. A WIFO elemzői arra számítanak, hogy az olaj ára és az euró árfolyama egyaránt rekordot fog dönteni az idén, utána azonban mindkettő csökken. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj az idén átlagosan 42 dollár körül alakul hordónként az idén, és 2007-ig 36 dollárra csökken, a kutatók szerint. A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy mérséklődik a tavalyi áremelkedést kiváltó tényezők - iraki háború, YUKOS-válság, spekuláció - hatása, illetve világszerte gyengül a konjunktúra.

A WIFO szerint az euró átlagos árfolyama a dollárhoz képest 2005-ben 1,34 lesz, 2009-ig 1,15 dollárra csökken. Ha az olaj ára a WIFO által vártnál magasabb, 48,5 dollár, és az euró 1,57 dollár lesz, akkor a világkereskedelem évente 0,6 százalékponttal, a termelés évi 0,3 százalékponttal lassabban fog bővülni - áll az elemzésben.