Kevesebb német cég ment csődbe

Vágólapra másolva!
A német vállalati csődök száma 2004-ben öt év óta először enyhén mérséklődött: összesen 39 213 vállalat ment tönkre, 0,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Vágólapra másolva!

Decemberben 3243 vállalat ellen indítottak csődeljárást, ez 3,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

A német gazdaság tavaly 1,6 százalékkal bővült - az export hatására - a megelőző három év nulla-növekedésével szemben. A háztartások kiadásai azonban nem indultak növekedésnek, emiatt a múlt év utolsó negyedében a bruttó hazai termék váratlanul 0,2 százalékkal csökkent.

Ennek hatására a kormányzat gazdasági tanácsadó testülete 1 százalékponttal 1,4 százalékra vitte le az idei évre vonatkozó növekedési prognózisát.