Majdnem felével csökkent a gabonafélék ára

Vágólapra másolva!
A mezőgazdasági termelői árak januárban 13,3 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön. A növényi termékek árszínvonala 30 százalékkal csökkent, az állati termékeké 9,8 százalékkal nőtt, míg a mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások 2 százalékkal voltak olcsóbbak az egy évvel korábbinál.
Vágólapra másolva!

A KSH közlése szerint a gabonafélék árszintje januárban 42 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel azelőtt. A burgonya termelői ára a 2004. januárinak kevesebb mint a fele volt; ez az elmúlt négy év legalacsonyabb felvásárlási ára. A zöldségfélék ára 22 százalékkal, a gyümölcsféléké csaknem 16 százalékkal csökkent egy év alatt.

A vágóállatok termelői ára több mint 15 százalékkal nőtt egy év alatt, ezen belül a vágósertésé 27, a vágóbaromfié 1,6 százalékkal emelkedett. A tej termelői árának növekedése meghaladta a 7 százalékot, a tyúktojás ára 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.