Támogatta a bizottság Veres Jánost

2005.04.21. 14:59

Az Országgyűlés költségvetési bizottsága 14 igen szavazat és 10 tartózkodás mellett támogatta Veres János pénzügyminiszterré történő kinevezését. Veres szerint az euró bevezetéséhez szükséges feltételek teljesíthetőek 2008-ig. A kijelölt pénzügyminiszter elmondta, hogy első intézkedése a "Sikeres Magyarországért" hitelprogram elindítása lesz.

A parlament költségvetési és pénzügyi bizottsága 14 igen, 0 nem és 10 tartózkodás mellett a csütörtöki meghallgatás után támogatta Veres János kinevezését. Az új pénzügyminiszter a bizottsági meghallgatása után várhatóan hétfőn teszi le az esküt - közölte Mandur László, az Országgyűlés alelnöke.

Egyszeri tételek növelték a hiányt

Ha az egyszeri, nem ismétlődő kiadásokat nem vesszük figyelembe, ezekkel korrigáljuk az első négyhavi prognosztizált államháztartási adatokat, akkor az eredményszemléletű hiány összege 307 milliárd forint, és ez az egész évre tervezett deficit megközelítőleg 30 százaléka - mondta az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságának csütörtöki ülésén Veres János kijelölt pénzügyminiszter.

Az egyszeri tételekkel együtt a teljes évi hiánycél 71,2 százaléka teljesült az első négy hónapban. Az év első négy hónapjában olyan rendkívüli kiadási tételek jelentek illetve jelennek meg a költségvetésben, amelyek az év további részében már nem ismétlődnek meg, ezért a 700 milliárd forintot meghaladó első négyhavi prognosztizált pénzforgalmi államháztartási deficitből nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni - mondta Veres János.

A kijelölt pénzügyminiszter e tételek közé sorolta a földalapú agrártámogatás 46 milliárd forintos, a 2004. harmadik negyedévi ellenőrzött áfa visszafizetés több mint 120 milliárd forintos összegét, valaminta közszféra januárban kifizetett 13. havi bérét.

2008-ig valamennyi maastrichti kritérium teljesíthető

Veres János szerint az infláció kedvező alakulása nyomán reális a lehetőség, hogy két éven belül az ország teljesíti a maastrichti inflációs kritériumot, és a többi, az euró bevezetéséhez szükséges feltétel is teljesíthető 2008-ig. "Az első két hónap igen kedvező inflációs adata ne ébresszen senkiben olyan gondolatot, hogy az év egészében a fogyasztói árindex jóval kisebb lesz, mint amit a Pénzügyminisztérium a múlt év végén prognosztizált" - mondta a bizottság előtt Veres János.

Veres szerint az elmúlt időszakban felszökött nyersolajárak azt sejtetik, hogy az idei éves infláció nem lesz lényegesen kisebb annál, amit a pénzügyi tárca tervezett.

Új hitelprogram vállalkozásoknak

A "Sikeres Magyarországért" hitelprogram keretében a kormány rövidesen olyan hitelkonstrukciót dolgoz ki, amely a vállalkozók és az önkormányzatok számára megteremti az Európai Uniós források elnyerésének lehetőségét - közölte a leendő pénzügyminiszter.

A sikeres bizottsági meghallgatás és a jövő heti parlamenti miniszteri eskü után az első intézkedés lesz a jelzett hitelprogram meghirdetése, amely a vállalkozások és az önkormányzatok számára a továbbfejlődés lehetőségét biztosítja - fogalmazott Veres János.

Az Adóreform Bizottság által készített jelentést nem etalonnak, hanem inkább gondolatébresztőnek tekintem. Elsősorban a javasolt adóegyszerűsítések még ebben az évben törvényi formát ölthetnek az Országgyűlésben - mondta a pénzügyi tárca leendő vezetője.

Elmondta azt is, hogy elégedett Katona Tamás pénzügyminisztériumi politikai államtitkár munkájával, ezért vele a jövőben is együtt kíván dolgozni.

Veres megszüntetné a benzinturizmust

Az üzemanyagok jövedéki adóját és más adótételét úgy kell változtatni, hogy ezekből a termékekből Magyarországon vásároljanak azok, akik eddig ezt a határ túloldalán tették - mondta csütörtökön az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülését követő rögtönzött sajtótájékoztatóján a kijelölt pénzügyminiszter.

Az iparűzési adó jelenlegi formája 2008-ig megszűnhet, helyette új finanszírozási modell léphet életbe - mondta Veres János, hozzátéve, hogy az önkormányzatok finanszírozását biztosítani kell.

Kérdésre válaszolva Veres elmondta: ma más helyzet van, mint 1995-ben, amikor a társasági adót felére csökkentették, és ennek nyomán nőtt az adóbevétel. Ma elképzelhetetlen, hogy bármilyen adót megfelezzünk annak reményében, hogy több adót szedjünk be - mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK