Minőségtanúsításra cserélnék a bor jövedéki adóját

Vágólapra másolva!
Hatékonyabb intézkedéscsomagot dolgoztak ki a borhamisítás megelőzésére és a bor számla nélküli forgalmazás ellen. Az érintett tárcák és a szakma képviselői megegyeztek arról, hogy névleg megszűntetik a jövedéki adót, de az összeget továbbra is befizetik - azt a kormányzat azonban csak az ágazat céljaira fordíthatja - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Megegyeztek a borász-szakma képviselői az egyes szakminisztériumokkal, a borhamisítás és a borral kapcsolatos jövedéki visszaélések elleni hatékonyabb fellépésről. A Miniszterelnöki Hivatal által koordinált egyeztetéseken mindenki egyetértett abban, hogy csak a teljes termékpálya végigkövetésével és hatékonyabb ellenőrzéssel léphetnek föl a visszaélések ellen.

Ennek értelmében megerősítik az ellenőrző szerveket, és összehangolják a tevékenységüket. Az ellenőrzések rendszeresebbek lesznek a jövőben. Ugyanakkor szigorítják a borral kapcsolatos bűncselekményekért kiszabható büntetéseket. Magyarországon jelenleg minden ötödik liter bor hamisított. Ugyanakkor a borforgalmazás jelentős része számla nélkül történik - ez évente mintegy négymilliárd forinttal rövidíti meg a költségvetést.

A bor könnyebb ellenőrizhetősége érdekében bevezetik a minőségtanúsító jegyet, amely információt tartalmaz a bor eredetéről, a termelés minőségi és mennyiségi jellemzőiről, és a szükséges engedélyek meglétéről.

A borász szakma azonban képtelen lenne állni az új intézkedések költségeit. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnökhelyettese a Világgazdaságnak elmondta: Csak úgy tartják bevezethetőnek a palackonkénti 3-5 forintba kerülő jegyet, hogy ha a jelenlegi jövedéki rendszert szervezik át, és nem pluszbefizetésre kötelezik a borászokat.

A bor literje után jelenleg nyolc forint jövedéki adót fizetnek a borászok. A HNT azt szeretné, ha az állam névleg eltörölné ezt az adót. A pénzt továbbra is begyűjtenék, azonban azt az állam csak az ágazatba forgathatná vissza: ebből finanszírozná a borellenőrző akciókat, és ebből fordítanának bormarketingre, ugyanis a magyar bor exportja évi félmillió hektoliterre esett vissza.

Karakas János, az MSZP szakpolitikusa reményét fejezte ki, hogy még májusban a kormány elé kerül a javaslat.