A harmadik negyedévben tetőzhet az olajár

Vágólapra másolva!
Az egyik legnagyobb, nyersanyagpiaci előrejelzéseket is közlő londoni befektetési ház szerint a harmadik negyedévre a várhatóan igen feszes ellátási helyzet 60 dollár fölé fogja hajtani a negyedéves szabadpiaci átlagárat. A Barclays Capital 2005 egészére is jóval 50 dollár feletti nyersolaj-átlagárat jósol.
Vágólapra másolva!

A befektetési ház heti olajpiaci figyelőjének csütörtöki kiadása szerint az eddigi globális adatok még a tavalyinál is sokkal feszesebb ellátási helyzetet vetítenek előre 2005 második felére. Ennek alapján a bank jelentősen, az október óta érvényben tartott előrejelzésekről 7-9 dollárral, 50 dollár fölé emelte az idei év egészére adott átlagár-előrejelzését.

Az elemzésben közölt táblázat szerint a bank a globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent könnyűolaj-keverékre 53,00 dolláros, a nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajra, a West Texas Intermediate-re 54,60 dolláros átlaggal számol az idén.

Az éves átlagon belül a Barclays nyersanyagpiaci elemzői a harmadik negyedévre várják a tetőzést: szerintük ekkor a West Texas Intermediate hordójának átlagára 60,10 dollár, a Brenté 57,90 dollár lesz.

A bank már múlt heti olajpiaci figyelőjében is azt írta, hogy az orosz nyersolajtermelés növekedésének erőteljes lassulása, az iraki mezők mind egyértelműbb károsodása és az iráni nukleáris válság együttes felhajtóereje miatt aligha várható, hogy az idén tartósan 40 dollár alá süllyed a szabadpiaci olajár.

A cég azt jósolja, hogy 2004-hez képest az idei egész éves napi orosz átlagtermelés alig 190 ezer hordóval fog nőni a tavalyi 730 ezer hordós növekedés után. Az elemzés szerint az idén lesznek olyan hónapok, amelyekben az orosz olajipar napi átlagos kitermelése 12 havi összevetésben csökkenni fog.