Enyhén gyengült a forint

Vágólapra másolva!
A forint gyengüléssel zárta a hetet a bankközi devizapiacon, az eurót 250,80/90 forinton jegyezték pénteken négy óra tájban, 35 fillérrel erősebben a csütörtöki 250,45/65 forintos árfolyamnál. A forint pozíciója 11 bázisponttal 11,16 százalékra romlott a +/- 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Vágólapra másolva!

A dollár jegyzése a nap folyamán megközelítette a 199 forintot, és az amerikai valuta további erősödésére számítva jókora kereslet mutatkozott iránta a magyarországi vállalatok részéről is - mondták üzletkötők.

Pénteken délután 198,50/65 forinton állt a dollár, több mint másfél forinttal magasabban a 196,95/197,05 forintos csütörtöki kurzusnál. Az állampapírok másodpiacán a pénzbőség ellenére alacsony forgalomról számoltak be a kereskedők, a tízéves lejáratig 1-3 bázisponttal emelkedett, a 10-15 éves lejáraton pedig 2-3 bázisponttal csökkent a referenciahozam.