Vágólapra másolva!
Intézkedések nélkül a tervezett államháztartási hiány nem teljesül, ezért még az év első felében további lépéseket kell tenni - jelentette ki egy televíziós műsorban Veres János pénzügyminiszter pénteken.
Vágólapra másolva!

Az államháztartási hiányt nem szabad abszolutizálni, hiszen legalább ilyen fontos a gazdasági növekedés és az infláció alakulása is - mondta az MTV Napkelte című műsorában a pénzügyminiszter.

A kormány már eddig is tett lépéseket annak érdekében, hogy az államháztartási hiány ne lépje túl a tervezettet - magyarázta Veres János, hozzátéve, hogy ennek következményeként egyes költségvetési fejezeteknél nem lehet időarányosan felhasználni a kiadási előirányzatokat.

A tavasszal mintegy 150 milliárd forintos költségvetési tartalékot képzett a kormány, amelynek felhasználását az első félév költségvetési helyzetéhez kötötte - fogalmazott a pénzügyminiszter. Hozzátette: nagy valószínűséggel ebből az összegből nagyon kevés, vagy szinte semmi sem kerülhet felhasználásra, azaz a 150 milliárd a hiány pótlásához szükséges.

A kormány nem kívánja módosítani az eredetileg célként kitűzött hiányt, mert ez a feltétele annak, hogy közelebb kerüljünk a konvergenciához, azaz a maastrichti követelményekhez - szögezte le a pénzügyminiszter.

Az idei, április végéig felhalmozott hiányban két olyan tétel szerepel, amelyet ugyan 2005-ben kellett kifizetni, de valójában még tavalyi kötelezettség: az egyik a 127 milliárd forintot kitevő áfa visszatérítés, amely az elhúzódó ellenőrzések miatt csúszott át, a másik egy 46 milliárdos tétel, amelyet mezőgazdasági támogatásra fizettek ki - sorolta Veres János. Ez a két tétel az Eurostat eredmény szemléletű elszámolási rendje szerint még a tavalyi államháztartást terheli - fűzte hozzá.

A szigorúbb ellenőrzés miatt visszatartott áfa és az ennek következtében kifizetett kamat egyenlege ugyan néhány milliárd forintos többletet jelentett a költségvetésnek, politikailag azonban káros volt - ismerte el a pénzügyminiszter.