Hosszú távon emelkednek a lakásárak

Vágólapra másolva!
Hosszú távú lakásár-emelkedés várható az uniós felzárkózási-folyamat részeként. A konvergencia folyamat erősödésével ugrásszerűen megnőhet a jelzáloghitelezés, ez általános tendenica a frissen csatlakozott országoknál. Az MNB elemzője szerint a devizaalapú jelzáloghitelek ugyanakkor komoly stabilitási kockázatot jelentenek.
Vágólapra másolva!

Rövid távon nem, de az Európai Unió tagjaként, a felzárkózési folyamat részeként Magyarországon is emelkednek majd a lakásárak - jelentette ki Kiss Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzője a Magyar ingatlanpiac - 2005 elnevezésű konferencián, szerdán.

A konvergencia folyamat felerősödésével ugrásszerűen megnőhet a jelzáloghitelezés: így volt ez a korábban csatlakozó országokban, például Portugáliában rövid idő alatt két és félszeresére nőtt a jelzáloghitel-állomány, és már a GDP 14 százalékával egyenlő összegű jelzáloghitelt kezelnek a bankok. A jelzáloghitelezés GDP-hez mért aránya egyébként igen különböző az egyes tagországokban: Olaszországban alig 10 százalékos, ugyanakkor Németországban 47, Spanyolországban 32, Dániában 67 százalékos az arány.

Eltérő az egyes országok gyakorlata abban is, hogy az ingatlan értékéhez képest milyen arányban folyósítanak jelzáloghitelt a bankok. Hollandiában, ahol a jelzáloghitel felvételéhez adókedvezmény is társul, az ingatlan értékének 100 százalékát is meghaladó összegű hitelt is nyújtanak a bankok, kiváltva ezzel az ügyfelek által tervezett áruhitel felvételt is.

A magyarországi devizaalapú jelzáloghitelezés felfutása két szempontból is stabilitási kockázatot jelent - jelentette ki a jegybank elemzője. Egy hirtelen árfolyamváltozás -, amely a mostani helyzet alapján ugyan kevéssé valószínű - a deviza alapú jelzáloghitelt törlesztő háztartások tömegeit juttathatja csődbe, de ugyanígy nehéz helyzetbe kerülhetnek az ingatlanfejlesztő cégek is.

Egy ma megkezdett ingatlanfejlesztés a mai kereslettel számol, ami viszont drasztikusan visszaeshet egy esetleges árfolyam-korrekció hatására - figyelmeztetett az MNB elemzője. A havi közel 50 milliárd forintos jelzáloghitel-folyósításból ma már csaknem 30 milliárd forint deviza alapú kölcsön, mivel a törlesztő részletek alig magasabbak az államilag támogatott hitelekénél.