Jogos igény az adócsökkentés

Vágólapra másolva!
Hétfőn ismét napirendre kerülnek az adó- és járulékkérdések a Parlamentben, ősszel pedig a középtávú fejlesztési prioritások meghatározására is sor kerül. A GKI Gazdaságkutató Rt. pénteki budapesti konferenciáján elhangzott: jogos igény a közterhek csökkentése és az adórendszer egyszerűsítése.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a GKI pénteki konferenciáján elmondta: a 100 lépés programjával elindul az állam érdemi reformja. Ennek keretében hétfőn törvényjavaslatot ismertet a Parlamentben a következő öt év adó- és járulékváltozásaira. A kormányfő a törvényjavaslatról részleteket nem közölt.

Gyurcsány a 100 lépés programjának keretében elindított reformok közül kiemelte az egészségügyi biztosítási rendszer átalakítását, valamint a családtámogatás átalakítását. A szakképzés reformjáról szólva a kormányfő elmondta, hogy olyan rendszert kívánnak kialakítani, amely a gazdasági, munkaerő piaci igényekhez és nem az oktatási igényekhez igazítja a képzést. A programban meghirdetett reform 2013-ig tart.

Ősztől a középtávú terveken a hangsúly

A miniszterelnök elmondta: a kormány brit mintára ősszel bevezeti az állampolgári szolgáltatások chartáját, amely konkrétan meghatározza, hogy mit köteles nyújtani az állam az egyes szolgáltatási csomagokon belül, és hogy ezt hogyan lehet mérni.

Gyurcsány Ferenc a további feladatokról szólva elmondta: ősszel meg kell egyezni arról is, hogy milyen ágazatok fejlesztésére teszi fel a jövőjét az ország, azaz meg kell határozni a középtávú fejlesztő politika prioritásait.