Afrika teljes adósság-elengedést kér

Vágólapra másolva!
Adósságaik teljes elengedését követelik a legfejlettebb ipari államoktól az Afrikai Unió (AU) országai. Az AU tagállamok összesen 350 milliárd dollár adósságot halmoztak fel. A csúcstalálkozó résztvevői tisztességes kereskedelmi feltételeket követelnek a nyugati államoktól.
Vágólapra másolva!

Adósságaik teljes elengedését követelik az Afrikai Unió tagállamai. Az 53 ország képviselői a líbiai szirtében gyűlt össze, hogy megvitassák álláspontjukat a világ legfejlettebb ipari államait, és Oroszországot tömörítő G8 csúcstalálkozó előtt.

Az AU államai üdvözölték ugyan a G(-ak előzetes ígéretét a legszegényebbek mintegy 40 milliárd dollárnyi adósságának elengedéséről, azonban nem tartják elegendőnek ezt az engedményt. Az 53 ország képviselői azt kérik a G8 államaitól, hogy mind a 350 milliárd dollár adósságukat engedják el.

"Ez nem a beszéd, hanem a komoly és megfontolt cselekvés ideje" - jelentette ki Olusegun Obasanjo nigériai elnök, az AU főtitkára. Obasanjo, aki részt vesz majd a G8 csúcstalálkozóján "masszív" anyagi segélyt kért a nyugattól Afrikának.

Az AU csúcstalálkozóján részt vevő Kofi Annan ENSZ főtitkár elmondta: az afrikai országok a szegénységet akarják leküzdeni, nem pedig segélyekből akarnak élni. Annan szerint a kereskedelmi korlátozások és a nyugati mezőgazdaság támogatásának megszüntetése lehet az afrikai gazdaság talpra állításának kulcsa.

Az Afrikai Unió tagállamai lehetőséget kérnek arra is, hogy érdekeiket folyamatosan képviselhessék a nemzetközi közösségben. Az AU csúcson határozat született arról, hogy két állandó helyet kérnek az ENSZ biztonsági tanácsában. Az AU-csúcson egyelőre nem született döntés arról, hogy mely két államot küldenék az ENSZ-BT-be.