Megtartotta erős pozícióját a dollár

Vágólapra másolva!
Megtartotta hétfői erős pozícióját a dollár a bankközi devizapiacon. Egy dollárt délután 207,45/65 forintért jegyeztek. A forint kissé gyengült a nap folyamán egy euró jelenleg 247,50/60 forintba kerül.
Vágólapra másolva!

A forint erős nyitás után kedden délutánra kissé gyengült a bankközi devizapiacon. Az eurót 247,50/60 forinton jegyezték délután, a reggeli 246,70/80 forintnál 80 fillérrel, a hétfői 247,05/15 forintos záráshoz képest mintegy 50 fillérrel drágult az uniós valuta.

A forint 16 bázisponttal 12,33 százalékra gyengült a +/- 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Az üzletkötők alacsony fogalomról számoltak be. A régió valutái iránt alig volt érdeklődés, a nemzetközi piacokon az euró/dollár mozgását kísérte kitüntetett figyelem.

Az eurót 246,60 és 247,60 forint között jegyezték. A dollár továbbra is erős maradt az euróval szemben, az euró/dollár kurzus 1,1890-1,1920 között, a dollár/forint jegyzés pedig 206,90-208,10 közötti változott a nap folyamán. A széles sávú ingadozás ellenére a 16 óra tájban jegyzett 207,45/65 forintos dollár kurzus gyakorlatilag megegyezett a hétfőivel.