Az energiaszükséglet 15 százalékát nyerhetjük fűből

Vágólapra másolva!
Energiafű hasznosítási programot indít a Hangya Futura Rt. Az idén nemesített fű fűtőértéke még a barnaszenet is meghaladja. Optimális esetben, ha a program sikeres lesz, az energiafű adhatja 2015-re a Magyarországon felhasznált energia 15 százalékát.
Vágólapra másolva!

Nagy fűtőértékű energiafüvet sikerült nemesítenie a szarvasi Mezőgazdasági Kutató-Fejlesztő Kht.-nak, a növényt a múlt év őszén, valamint az idén tavasszal öt megyében telepítették - tájékoztatott a hasznosítást szervező Hangya Futura Rt. A nemesítést és az energetikai felhasználást előkészítő munkát követően az idén már hasznosítható az energiafű. Az alföldi szikes területekről illetve Közép-Ázsiából begyűjtött növényanyagok keresztezésével nemesítették a telepített energiafüvet.

A növény fűtőértéke megközelíti illetve meghaladja a nyár-, a fűz-, az akácfa, valamint a magyarországi barnaszenek értékeit. A nemesített energiafű évelő, hosszú ideig termeszthető, a tavaszi telepítést követő évtől teljes termést ad. Optimális esetben 2015-ig Magyarországon az energiafű iparszerű termesztésének területe elérheti az 1 millió hektárt - hangsúlyozza a közlemény.

Az ebből a mennyiségből nyerhető energia éves mennyisége hektáranként 10 tonnás hozammal a jelenlegi teljes magyarországi energiafelhasználás 15 százaléka. Az energiafűből készített tömörítvény eltüzelése esetén a kén-dioxid kibocsátás mértéke minimális.

A növény a rossz termőképességű talajokon, kevés csapadék esetén is jó eredménnyel termeszthető. Az energiafű két méter körüli magasságú, a hagyományos felszereléssel jól betakarítható.

Az energiafű termesztésével egy új mezőgazdasági főtermék jelenhet meg, új piaci távlatokat, biztos jövedelmet és foglalkoztatottsági lehetőségeket adva a mezőgazdaságnak, a kedvezőtlen adottságú térségekben is - jegyzi meg a közlemény. A társaság véleménye szerint elsősorban a termesztés közelében kell megszervezni a tömörítést. Az így előkészített tüzelőanyag a termesztés körzetében levő települések számára biztosít környezetbarát, kedvező áron beszerezhető energiát.

Az előkészítő munka eredménye az energiafű pellet/brikett eltüzelésére alkalmas égőfej, amely valamennyi vegyes tüzelésű kazánban használható.