Tizedével bővült az ipari termelés

Vágólapra másolva!
Az ipari termelés idén májusban az előző év azonos időszakához képest 12,9 százalékkal nőtt, míg munkanaphatástól megtisztítva 10,1 százalékkal emelkedett - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

A termelés mennyisége az év első öt hónapjában 5,4 százalékkal volt magasabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index 1,4 százalékkal emelkedett. A adatok megegyeznek az előzetesen közölt számokkal.

Áprilisban az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,9 százalékkal nőtt.

2005 első öt hónapjában az ipari export 6,3 százalékkal, májusban 10,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva. Az ipar első öt havi belföldi értékesítése 5,1 százalékkal, májusban 13 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.

2005 májusában a feldolgozóipar termelése 13,7 százalékkal nőtt, a bányászaté 5,8 százalékkal csökkent 2004 azonos hónapjához viszonyítva. A villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás teljesítménye 6 százalékkal emelkedett. Az ágazatok közül a legnagyobb mértékben, 32,8 százalékkal a feldolgozóipari termelés 30 százalékát képviselő villamos gép, műszer gyártása nőtt.

A feldolgozóiparban csak két ágazatban regisztrált a KSH jelentősebb visszaesést. A fafeldolgozás mennyisége 4, a textília, textiláru gyártása 8,4 százalékkal csökkent.

Májusban a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 16,9 százalékkal emelkedett. Az új belföldi rendelések jelentősen, 35 százalékkal, az új exportmegrendelések pedig mérsékeltebben, 12,6 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány 9 százalékkal maradt el a tavalyi bázis szintjétől.

Magyarország területi egységei közül az ipari termelés 2005 első öt hónapjában két régióban bővült, a közép-dunántúli (22,7 százalékkal), valamint az észak-magyarországi körzetben (12,3 százalékkal). A legnagyobb mértékű csökkenés a dél-dunántúli régióban (7,9 százalékos) történt.