Negatív korrekció a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 407,07 pontos gyengüléssel, 20 179,14 ponton zárt pénteken. A jelentős, 21,6 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények kivétel nélkül gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

Az előző kereskedési napi záró értékhez képest 1,98 százalékot, 407,07 pontot gyengült az értéktőzsde indexe, a BUX. A forgalom 21,6 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények árfolyama kivétel nélkül esett. A legnagyobb mértékben, 4,67 százalékkal a Mol árfolyama esett.

Szakértők szerint az utóbbi két nap magas forgalma alapvetően hozzájárult az index csökkenéséhez. A pénteki gyorsjelentések nem okoztak meglepetést a piacon. A várakozásokat kissé meghaladta a Mol, és attól kismértékben elmaradt az OTP eredménye. A bankpapír a csütörtöki zuhanást követően már nem csökkent jelentősen, a Mol azonban igen nagyot zuhant.

A kisebb papírok közül kiemelhető a BorsodChem, ami erősödni tudott az általános negatív hangulat ellenére. Az elemző a következő héten a további csökkenésre nagyobb esélyt lát, mint a korrekcióra.
A BUMIX értéke 15,10 ponttal 1.677,57 pontra csökkent.