1,4 milliárdért fejleszthet Közép-Dunántúl

Vágólapra másolva!
A Közép-dunántúli régió fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására 82 sikeres pályázónak mintegy 1,435 milliárd forint támogatást szavazott meg legutóbbi ülésén a regionális fejlesztési tanács - közölte kedden a grémium elnöke, Agócs István.
Vágólapra másolva!

Több, mint 1,4 milliárd forintot osztott szét a Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyét magába foglaló régióban a pályázók között a regionális fejlesztési tanács. Erre a célra az idén már háromszor nyújtott támogatást a regionális tanács, korábban 76 település 150 projektjének a megvalósítását támogatta mintegy 1,1 milliárd forinttal.

Agócs István elmondta: a belterületi közutak szilárd burkolatának felújítására, 13 település 17 projektjének megvalósítására több mint 130 millió forintos támogatást szavazott meg.

A Térség- és Régiófejlesztési Célelőirányzat terhére 46 település 50 projekt megvalósítására összesen mintegy 1,1 milliárd forint támogatásban részesült. Komárom-Esztergom megyében hat település fejlesztési elképzeléseit támogatta összesen 143 millió forinttal a tanács. Fejér megyéből 13 önkormányzat, valamint hét község területfejlesztési társulása több mint 395 millió forint támogatást nyert. Veszprém megyéből 33 pályázót több mint 655 millió forint támogatásban részesített a regionális tanács.

Idegenforgalmi fejlesztések támogatására legutóbbi ülésén 11 projekt megvalósítására 41 millió forintot szavazott meg legutóbbi ülésén a regionális tanács.