Tovább csökken az olaj ára

Vágólapra másolva!
Csütörtök reggel, átmeneti technikai kiigazítás után, kissé tovább csökkent a kőolaj ára a szabadpiacon a szerdai zuhanás után, mert kiderült, hogy a magas árak már csökkentik a keresletet és veszélyeztetik a vállalati profitokat.
Vágólapra másolva!

Az amerikai stratégiai tartalékok tovább nőttek a múlt héten kőolajból és fűtőolajból, habár kevésbé a vártnál, közölte szerdán az amerikai energiaügyi minisztérium. A benzintartalék ugyanakkor tovább csökkent, méghozzá a vártnál jobban, ez azonban már kevésbé foglalkoztatja a piacot, mivel az utóbbi napokban újraindult több, júliusban leállított finomító, és a nyári "autóvezetési szezonból" már csak pár hét van hátra.

Az árakat a minisztérium másik, szerdai statisztikája küldte igazán lejtőre: ebből kiderült, hogy a magas árak miatt a benzinfogyasztás az utóbbi négy hétben 1,5 százalékkal nőtt csak az Egyesült Államokban, a megelőző négyheti, 2,7 százalékos emelkedés után. A svájci Nestlé élelmiszeripari csoport és az amerikai Wal Mart kiskereskedelmi hálózat jelentéseiből pedig az derült ki, hogy a magas energia- és nyersanyagárak már veszélyeztetik a profitokat.

A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) könnyűolajfajta a legközelebbi, szeptemberi határidőre közép-európai idő szerint csütörtök reggel hordónként 63,20 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS jegyzésében, 5 centtel olcsóbb a szerdai New York-i zárónál. Szerdán hordónként 63,25 dolláron zárt New Yorkban, 2,83 dollárral olcsóbban, mint kedden.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj csütörtök reggel hordónként 62,51 dollár volt a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE) a legközelebbi, októberi határidőre, 5 centtel olcsóbb a szerdai zárónál. Szerdán hordónként 65,56 dolláron zárt, 2,52 dollárral olcsóbban, mint kedden.