Enyhén erősödött a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,49 pontos emelkedéssel, 21 190,55 ponton zárt hétfőn. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,26 százalékos erősödés.
Vágólapra másolva!

A 8,4 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények vegyesen zártak az előző kereskedési napi záróértékhez képest.

Nagy Péter, a HVB Bank Hungary Rt. üzletkötője a hétfői inaktív piacot etöbbek közt a londoni bankszünnappal indokolta. A Mol erősödésében továbbra is a magas olajár játszott szerepet, az OTP kissé korrigált, a Magyar Telekom papírjait pedig az osztalék miatt vették, a részvények ára 1000 forint fölött is járt napközben.

Az üzletkötő kedden is hasonló kereskedésre számít, amit a várakozásoktól esetleg jelentősen eltérő GDP adat mozgathat meg.

A Mol 420 forintos, több mint 2 százalékos erősödéssel 20 730 forinton zárt, az olajipari részvény forgalma 3,2 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 180 forinttal 30 990 forintra erősödött, 350 millió forintos forgalomban.

Az OTP 74 forintot veszített pénteki értékéből, záráskor 7850 forinton forgott, napi forgalma 2,6 milliárd forint volt. A Magyar Telekom papírjai 4 forinttal értek kevesebbet, mint a pénteki záráskor, 990 forintot. A távközlési cég papírjai 1,5 milliárd forint értékben cseréltek gazdát.

Az Egis árfolyama 220 forinttal 17 720 forintra esett, a BorsodChem papírok 15 forintot gyengültek, 2556 forinton zártak.