Regionális tőzsdeszövetség körvonalazódik

Vágólapra másolva!
A bécsi tőzsde elnökségének elképzelése szerint a nagy közép- és kelet európai tőzsdei szövetség közös, többségi tulajdonban lévő holdingtársaság lehetne, amely ideális esetben Bécsen és Budapesten kívül Varsót, Pozsonyt, Prágát, Ljubljanát, Zágrábot és Bukarestet foglalná magába. A következő két-három évben épülhetne ki köztük a szorosabb együttműködés.
Vágólapra másolva!

Stefan Zapotocky, a bécsi tőzsde elnöke szerint a közép- és kelet-európai tőzsdék szoros és egyenlő jogokat biztosító együttműködése hozzájárulna a régió versenyképessége emelkedéséhez. A bécsi tőzsde vezetője mindezt abból az alkalomból fejtette ki, hogy kedden ismertették az Erste Bankkal közösen kidolgozott új tőzsdeindexet, a New Europe Blue Chip indexet (NTX), amely a régió hét országának 31 jelentős vállalatából áll össze.

A tőzsdék likviditását növelő, az intézményi befektetők figyelmére számító indexben az osztrák nagybankokon, jelentős társaságokon kívül a régióból a MOL, a Petrom, a Bank Pekao, a Cesky Telecom, a Komercni banka, a Krka, a CEZ, a Telekom Polska képviselteti magát egyebek között. Az indexben nem szerepelnek sem orosz, sem török vállalatok. Az országok súlya az indexben: Ausztria ( 39,8 százalék), Lengyelország (22,8 százalék), Magyarország (19,6 százalék), Csehország (11,9 százalék), Románia (3,4 százalék), Szlovénia (1,4 százalék), Horvátország (1,1 százalék). Ágazatok szerinti arányok: olaj és gázipar (22,6 százalék), távközlés (18 százalék), szolgáltatások ( 9,5 százalék).

Az idei évben a bécsi tőzsde várhatóan mintegy 6 milliárd dolláros többleteszköz beáramlással számol tőkeemelések és új kibocsátások formájában - közölte Stefan Zapotocky. Kedden jelent meg a bécsi és a varsói tőzsdén egyidejűleg a szlovák SkyEurope légitársaság és ezt az eseményt Zapotocky jelentős lépésnek minősítette.

A bécsi tőzsdén jegyzett cégek piaci értéke 100 milliárd euró körül mozog és a forgalombővülésnek lökést fog adni a közép-és kelet-európai tőzsdék együttműködése. Zapotocky ezzel összefüggésben keddi sajtóértekezletén közölte, hogy Ukrajna lehet a következő partner, és az ukrán tőzsdével a bukarestihez hasonló együttműködés kialakításán gondolkodnak.