Az adókedvezmény jól jöhet a kortárs piacnak

Vágólapra másolva!
Új, kortárs képző- és iparművészeti alkotások vásárlását ösztönző társasági adókedvezmény életbe léptetését tervezi a kormány. A szakma üdvözölte a tervezett módosítást és a kortárs művészeti piac felélénkülését várja tőle, de még akadnak nyitott kérdések.
Vágólapra másolva!

A társasági adóalap-kedvezmény a parlamenthez már benyújtott, az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosítását célzó javaslatban szerepel, és a jövő év január 1-jével lépne hatályba. A módosítással lehetővé válna, hogy az adózó vállalkozás válasszon a jelenlegi és egy új forma között.

A jelenlegi szabályozás szerint azon alkotások beszerzési értéke, de legfeljebb az adóévi beruházások értékének 1 százaléka, amelyeket a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által működtetett zsűrik művészeti értékűnek ismernek el, levonható az adóalapból.

A módosítás értelmében azonban választható az a lehetőség is, hogy a beszerzési értéket öt év alatt vonják le az adóalapból. Ez évente azonos összegben, 20-20 százalékban történne. Mostantól maga a befektető, beruházó, kis- és nagyvállalkozó válhat konkrét mecénássá, aki megrendelője a képző- és iparművészeti alkotásoknak.

Pozitívnak tartják a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által bejelentett, a kortárs képző- és iparművészeti alkotások vásárlását ösztönző tervezett adókedvezményt a megkérdezett szakemberek. Azonban több, megoldásra váró kérdés is felmerült a szakmai körökben.

Összességében rendkívül pozitívnak tartja a kezdeményezést, de további pontosítás szükségességét is említette Erdész László, a szentendrei Erdész Galéria tulajdonosa. Rámutatott arra, hogy minden hasonló kezdeményezés fontos a szakmának, a művészeknek, a gyűjtőknek, és fontos Magyarországnak is, mert a "vizuális kultúra rászorul erre".

Azonban a törvénytervezet azon passzusa, amely szerint az adókedvezmény csak azokra az alkotásokra vonatkozik, amelyeket zsűriz a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, számos problémát vet fel - tette hozzá.

Hogyan képzeli el bárki, hogy idős művészeket, nemzetközi nagyságokat a lektorátus zsűrizze - tette fel a kérdést, hiszen ez állami megrendelés esetén jogos lehet, ám magángalériában történő árusítás esetében nem működik. A galériatulajdonos szerint nincs olyan rangos művész, aki azt mondaná, hogy aláveti magát ennek, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy semmiképpen sem a lektorátust támadja véleményével.

Virág Judit, a Mű-Terem Galéria társtulajdonosa azt reméli, hogy az adócsökkentés elindítja a kortárs piacot. Nagyon régóta várnak erre a kortárs alkotók - tette hozzá.

Virág Judit ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kortárs képzőművészetet súlyosan érinti a 25 százalékos áfa.