Tovább menetelnek a bankok

Vágólapra másolva!
A bankszektor pénzügyi közvetítő szerepe tovább növekedett 2005 első felében, és tevékenységén belül egyre nagyobb szerep jut a hitelezésnek - derül ki a pénzügyi felügyelet által közölt adatokból. Figyelemre méltó, hogy a háztartásoknak nyújtott állomány jóval gyorsabban nő a vállalatokénál: ezzel együtt még nem mutatkoznak a portfólió komoly romlására utaló jelek.
Vágólapra másolva!

A bankszektor pénzügyi közvetítő szerepe az első félévben tovább növekedett 2004 végéhez képest - állapítja meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) hét végén közzétett jelentése.

A felügyelet adatai szerint a bankszektor mérlegfőösszege nyolc százalékkal növekedett, és elérte a 15 936 milliárd forintot: a növekedésben viszont fontos szerepet játszott a központi kormányzat autópálya-építéshez kapcsolódó hiteligénye is, amely a központi kormányzat hiteleit a fél év során összesen 134,7 milliárd forinttal, 128 százalékkal növelte - írja a Világgazdaság.

A szektor mérlegfőösszegének 2005 első félévi bővülése háromnegyed részben a hitelállomány bővülésének volt köszönhető, azaz a bankszektor fejlődésének motorja továbbra is a hitelezés, az aktivitás növekedése. Kiemelendő, hogy a bankszektor mérlegfőösszege 2005. június végén elérte a GDP közel 76 százalékát, szemben a 2004. év végi 72 százalékkal.

A hitelezés szerepe a bankok tevékenységében tovább növekedett, 2005. június végén a hitelállomány átlagosan elérte a bankok összes eszközének 64,4 százalékát. A hitelezésben szokatlan módon a háztartások hitelnövekménye jelentősen meghaladta a vállalkozásokét, ezért a háztartások hitelállománya háromszor gyorsabb ütemben, 10,9 százalékkal nőtt, mint a vállalkozások hitelei.

A bankszektor továbbra is dinamikus növekedési üteme a szektor kockázatait összességében 2005 első felében sem növelte. A hitelállomány korosodása a portfólió minőségét alig módosította; a háztartások hiteleinél okozott ugyan némi elmozdulást a problémás és külön figyelendő kategória felé, a problémás tételek aránya azonban továbbra is alacsony, mindössze 2,56 százalék. A háztartások hiteleinek kockázatát ugyanakkor növeli, hogy a devizahitelek állománya egyetlen fél év alatt közel 73 százalékkal, 274 milliárd forinttal gyarapodott.

Az első fél évben a bankszektor eredményessége tovább javult, a szektor adózott eredménye az előző év azonos időszakáét 26,9 százalékkal meghaladva elérte a 190,8 milliárd forintot. Mivel az adózott eredmény növekedési üteme túlszárnyalta mind az átlagos eszközállomány, mind az átlagos saját tőke növekedési ütemét, az eszköz és tőkejövedelmezőség tovább emelkedett.