Kuncze euró-lobbizásra buzdít levelében

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ elnöke nyílt levélben kérte szerdán az üzleti szféra és a gazdaság vezető szereplőit, hogy közösen győzzék meg a kormányt az euró 2010-es bevezetésének fontosságáról. A pártelnök rövidesen egyeztetést kezdeményez azokkal, akik egyetértenek a szabad demokratákkal az euró bevezetésének szükségességében.
Vágólapra másolva!

"Szeretnénk, ha Ön is csatlakozna kezdeményezésünkhöz, hogy közösen győzzük meg a kormányt az euró bevezetésének fontosságáról! Ha Ön is egyetért azzal, hogy mielőbb sor kerüljön az euró bevezetésére, kérem, jelezze ezt válaszában. Tegyen meg Ön is mindent, hogy hazánk 2010-ben az euróövezet tagjává válhasson" - hangsúlyozta Kuncze Gábor Az MTI-hez is eljuttatott levelében.

A levél címzettje Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde Rt. elnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke és Székely Péter, a Többségi Magyar Tulajdonú Cégek Klubja elnöke.

Mint Kuncze Gábor írta, az SZDSZ eddig azt gondolta, a kormányzat is az euró mielőbbi bevezetése mellett van, azonban az elmúlt napokban világossá vált: a liberálisok javaslatát sem konzervatív, sem szocialista oldalon nem támogatják. "Mi, liberálisok ezt komoly hibának gondoljuk. Úgy véljük: nem szabad a választási szempontoknak alárendelni az euró bevezetését."

"Tudjuk, hogy az euró bevezetése áldozatokkal jár, szigorúbb költségvetést, felelősebb gazdálkodást, komoly reformokat igényel. Szerintünk azonban mindezek egyébként is fontos célok. Nem csak azért kellene átalakítani az egészségügyet, csökkenteni a hiányt, mert az euróhoz ez kell - hanem mert egyébként is ez Magyarország érdeke. Az országnak szüksége van arra a biztonságra és kiszámíthatóságra, amit a közös pénz, a közös pénzügypolitika jelent" - áll a pártelnök levelében.

Az SZDSZ elnöke hangsúlyozta: a liberálisok mindent meg fognak tenni, hogy a kormányt meggyőzzék: térjen vissza eredeti álláspontjához, az euró 2010-es bevezetéséhez. Kuncze Gábor rámutatott arra is, hogy a magyar kereskedelem jelentős hányada ma is olyan országokkal zajlik, ahol az euró a hivatalos fizetőeszköz, ráadásul a Magyarországon megtelepedett vállalatok jó része már ma is euróban számol. Az árfolyam-kockázatok kiküszöbölése azonban nem csak nekik, de például a hiteleit euróban felvett polgároknak is segítség lehet.