MOSZ: jövőre 78 200 forintos minimálbért!

2005.10.05. 17:25

A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöksége egységesen 78200 forint bruttó minimálbért javasol jövőre, a kormány végzettségtől függő, 63000-től 77000 forintig terjedő háromlépcsős tervezete helyett - közölte a szövetség.

A MOSZ közleménye szerint, követelik a kormánytól az Európai Szociális Charta 4. cikkelyének ratifikálását, hogy a magyar munkavállalók számára is biztosítva legyen a tisztes bérhez való jog, aminek nettó értéke nem kevesebb, mint a nettó átlagkereset 60 százaléka.

A MOSZ tájékoztatása szerint elfogadhatatlan, hogy Magyarországon a minimálbér 2005-ben a létminimum 88-89 százalékát biztosítja gyermektelen családmodell esetén, egy eltartott esetében pedig már csak a létminimum 60 százalékának eléréséhez elegendő.

"Nem mondunk le arról a követelésünkről, hogy Magyarországon történjen meg az európai uniós bérfelzárkózás. Első lépésben az uniós átlag arányaihoz szeretnénk minél előbb közelíteni. Ugyanis, míg a magyar GDP és termelékenység az EU 25-ök 61,4 százalékát illetve 69,2 százalékát éri el és meghaladja az új tagországok átlagát, addig a magyar bérek rendkívül nagy lemaradást mutatnak az EU 15-ök átlagához képest. Ilyen tekintetben még az újonnan csatlakozott államok között is csak a középmezőnyben vagyunk" - tartalmazza a MOSZ közleménye.

A tájékoztató emlékeztet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök országgyűlésen elhangzott napirend előtti hozzászólására: "A kormány szándéka, hogy 2010-re a minimálbér átlagos összege érje el vagy haladja meg a 100 ezer forintot, valamint a minimálbérnek magasabbnak kell lennie a létminimumnál."

A MOSZ szerint ezzel nincs összhangban a kormány által elkészített, 2006. évre vonatkozó adótörvény-tervezet, amiben kiegészítő adójóváírással szeretnék biztosítani a minimálbér szja-mentességét, amelynek összege maximum havi 11 340 forint lehet. Ebből az következik, hogy bruttó 63 000 forintos minimálbérhez biztosítják a személyi jövedelemadó mentességét. Azonban 2006-ban a létminimum 3,4 százalékos infláció mellett egy főre nettó 57 300 forint lesz, ezt pedig bruttó 65 000 forintos minimálbér tudja biztosítani.

A MOSZ szerint a kormány 2010-re ígért 100 000 forintos bruttó, középfokú végzettségűeknek juttatandó minimálbére jelenértéken ma 86 281 forintot ér, amelynek nettó jelenértéke 74 633 forint, ami 5 év múlva elérendő célként nem ígér túl sokat a munkavállalóknak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK