Nem félnek a terrortól a magyar turisták

Vágólapra másolva!
A korábbi terrorakciók ellenére nem csökken a magyarok utazókedve. Általános tendencia a világban, hogy az emberek egyre immúnisabbak a terrorcselekményekre. A legveszélyeztetettebb országokba olyan magasabb jövedelmű emberek utaznak, akik az élet más területein is magasabb kockázatot vállalnak.
Vágólapra másolva!

Nem vetik vissza a magyarországi utazási kedvet a bali robbantások. A magyar turisták már megtanultak együtt élni a terrorfenyegetettséggel - írja a Napi Gazdaság. A téli üdülési szezon még el sem kezdődött. Magyarországról évente mintegy ötvenezer magyar utazik télen üdülni, közülük egy-két ezren mennek Balira.

A tapasztalatok szerint a világ egyre immúnisabbá válik a terrorakciókra. Az 1997-es luxori merényletek után az egyiptomi turizmus három év alatt állt talpra. Az idén nyári sarm-es-sejki robbantások hatása azonban máris lecsengett.

Szakemberek szerint a délkelet-ázsiai országok iránt töretlen az érdeklődés. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy általában a magas jövedelmű kockázatvállaló emberek utaznak ide, akik könnyebben dolgozzák fel a merényletek hatásait.