Emelkedéssel nyitott az amerikai tőzsde

Vágólapra másolva!
Minimális emelkedéssel nyitott a Wall Street pénteken. A szakértők szerint ennek az az oka, hogy a kormány foglalkoztatási adataiból kiderült a Katrina hurrikán miatt a vártnál kevesebb munkahely szűnt meg.
Vágólapra másolva!

Az amerikai munkáltatók 35 ezer állást számoltak fel a hurrikán következményeként augusztusban, miközben elemzők 143 ezres csökkenésre számítottak. A munkanélküliségi ráta 5,1 százalékra nőtt 4,9 százalékról.

Ennek köszönhetően, magyar idő szerint délután fél négykor a DJIA 24,50 pontos, 0,29 százalékos, az összetett Nasdaq index 6,59 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel nyitott ki. A DJIA nyeresége nyitás után 53,87 pont, míg a Nasdaqé 13,34 pont volt. Csütörtökön a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,90 százalék (18,94 pont) csökkenéssel 2084,08 ponton fejezte be a napot, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 0,29 százalékkal (30,26 ponttal) 10 287,10 pontra gyengült.

A pénteki New York-i tőzsdenyitás után kis idővel a nagy nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói is emelkedtek: a frankfurti DAX-30 mutató 12,42 pontos, a londoni FTSE-100 mutató 3 pontos erősödésnél járt. Egy euróért az amerikai tőzsdenyitáskor 1,2104 dollárt adtak, később 1,2109-et. Az olaj ára az amerikai tőzsdenyitáskor emelkedőben volt: a WTI 45 centtel 61,81 dollárra, az északi-tengeri Brent 65 centtel 58,93 dollárra nőtt.