Horvátország: 300 millió magyar dollár

Vágólapra másolva!
Horvátországba az idei első félévben több mint 300 millió dollár közvetlen tőkebefektetés érkezett Magyarországról. Az elmúlt tizenkét évet tekintve hazánk a negyedik legnagyobb befektető déli szomszédunknál.
Vágólapra másolva!

Az idei első félévben 1,01 milliárd dollár közvetlen külföldi tőkebefektetés áramlott Horvátországba, a legnagyobb befektetők, az időszakban érkezett össztőke 30,3 százalékával a magyarok voltak. A második helyen a befektetők sorában az osztrákok (24,7 százalék), a harmadikon az olaszok (14,4 százalék), majd a hollandok (10,3 százalék) állnak.

Ágazatonkénti megoszlásban, a legtöbb tőke - az első félévi befektetések 62 százaléka - a bankokba, 9,9 százaléka a nyersolaj- és földgázkitermelésbe, 4,3 százaléka a szálloda- és vendéglátóiparba, 3,5 százaléka a kiskereskedelembe érkezett.

A horvát nemzeti bank adatai szerint 1993 óta ezzel összesen 11,9 milliárd dollár áramlott Horvátországba. A tizenkét éves időszakon belül is a bankágazat vezet, 24,3 százalékkal, majd a távközlés következik 14,5 százalékkal, a gyógyszeripar 9,3, az ásványolaj-termelés 7,1, a nyersolaj- és földgáz-kitermelés 4,2 százalékkal szerepel.

A tizenkét év alatt - az idei első félév végéig - a vezető befektető Ausztria volt, 25,6 százalékos részaránnyal. A második Németország 17,7 százalékkal, a harmadik az Egyesült Államok 12,2 százalékkal. Magyarország a negyedik helyezett a horvátországi közvetlen külföldi tőkebefektetők sorában, megelőzve a 8,4 százalékkal következő Hollandiát és az időszak horvátországi befektetéseiben 7,3 százalékot képviselő Olaszországot.