Emelkedéssel zárt a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,96 pontos emelkedéssel, 22 410,91 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,62 százalékos erősödést jelent. A részvénypiac forgalma 14,72 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Molt kivéve erősödtek.
Vágólapra másolva!

Jól látható, hogy nincsenek vevők a magyar piacon, és az eladók is kivárnak - mondta Farkas Róbert, a Takarékbank Rt. részvénykereskedési igazgatója, hozzátéve, hogy regionálisan is lemaradók voltunk.

Farkas Róbert szerint a piac a múlt heti nagy esés után "nem találja az irányt". Mint mondta, míg a múlt héten szerdától péntekig csaknem 1500 pontot esett az index, addig most, két nap alatt alig emelkedett.

A Mol árfolyama 170 forinttal, 0,77 százalékkal 21 850 forintra csökkent, a forgalma 8,07 milliárd forint volt. Az OTP 3,31 milliárd forintos forgalom mellett 130 forinttal, 1,62 százalékkal 8140 forintra erősödött.

A Richter 37 500 forinton fejezte be a kereskedést, ez 400 forinttal, 1,08 százalékkal több, mint az előző napi záró értéke. A gyógyszeripari papír forgalma 748,87 millió forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 641,79 millió forintos forgalomban 17 forinttal, 1,69 százalékkal 1 022 forintra nőtt.

A BUMIX 1702,27 ponton zárt, ez 3,17 pontos, 0,19 százalékos gyengülés a hétfői záráshoz viszonyítva.