Folyamatossá válik a pénzügyi felügyelet

Vágólapra másolva!
A parlament által tárgyalt új pénzügyi felügyeleti törvény harmonizálná a PSZÁF eljárásait, módszereit; ezáltal megszüntetné a jogszabályrendszer eddigi széttagoltságát a pénzügyi piacok átláthatóbb működése érdekében.
Vágólapra másolva!

Az új felügyeleti törvény elfogadásával a pénzügyi szervezetek kétéves átfogó helyszíni vizsgálatait folyamatos, kockázatalapú felügyelet váltja fel. Ez nagyobb önállóságot és felelősséget ró a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) munkatársaira - derül ki az intézmény és a Pénzügyminisztérium közös közleményéből.

A közlemény utal rá, hogy Veres János pénzügyminiszter csütörtökön részt vett a PSZÁF felügyeleti tanácsának ülésén.

Farkas István, a felügyeleti tanács elnöke bemutatta a PSZÁF új, 2010-ig szóló stratégiáját, majd közösen értékelték a felügyelet tevékenységét.

Veres János a közlemény szerint a találkozón kiemelte, hogy a PSZÁF szakmai színvonala számos területen eléri az Európai Unió felügyeleteinek teljesítményét. Gyakorlati tapasztalatai, javaslatai jól hasznosíthatók a jogalkotásnál.

A parlament által jelenleg tárgyalt egységes felügyeleti törvény célja a PSZÁF eljárásainak, módszereinek harmonizálása, az eddigi széttagolt jogszabályrendszer megszüntetése a pénzügyi piacok átláthatóbb működése érdekében.

Farkas István hangsúlyozta, hogy az elmúlt egy évben az európai követelményeknek megfelelően megújult a felügyelet irányítási rendszere. A testületi vezetés, a hatáskörök megosztása, a korszerű eljárások és módszertan révén, a források jobb kihasználásával a PSZÁF hatékonyabban felügyeli a pénzügyi szektorokat.