Euró 2010: hamis reményekbe kapaszkodva?

Vágólapra másolva!
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a 2010-es euróbevezetési céldátum tartásáról szóló legutóbbi magyar kormánynyilatkozatok ellenére nehéz elképzelni az euró magyarországi meghonosítását abban az évben.
Vágólapra másolva!

A BNP Paribas befektetési csoport kedden Londonban kiadott térségi makroelemzése szerint az uniós statisztikai hivatal azon előírása, hogy a magyarországi autópálya-építések kiadásait be kell vinni a költségvetésbe, az idei magyar államháztartási hiányt a GDP-érték 7,5 százalékára fogja duzzasztani, és a ház számításai szerint a központi deficit még 2006-ban is meg fogja haladni a 6,0 százalékot.

Jóllehet a magyar kormány azt közölte, hogy továbbra is elérhetőnek tartja a hiány 3 százalékra csökkentését 2008-ra - ami a 2010-es euróbevezetés egyik konvergencia-feltétele -, "ma már egyértelmű, hogy az euróövezeti belépés reális dátuma 2010 utánra tolódott", áll a BNP Paribas londoni elemzésében.

A cég szerint a jövő évi választások miatt valószínűtlennek tűnik a kiadások jelentősebb megszorítása, ezért a költségvetési politika az alapmutatók tekintetében ronthatja az ország kilátásait.

Ezért 2006 harmadik negyedévéig - amikor az új kormány beterjeszti költségvetési programját - nehéz lenne további monetáris enyhítést végrehajtani, áll a jelentésben. A BNP Paribas előrejelzése szerint ennek alapján a legvalószínűbb forgatókönyv a jegybanki kamat változatlanul hagyása a következő 2-3 negyedévben.

A ház nem számít a kamat visszaemelésére sem, mivel számításai szerint az áfacsökkentés már 2006 elején az 1-2 százalékos sávba süllyesztheti az inflációt. Ha azonban ezzel egy időben nem fogják vissza a költségvetési kiadásokat, a növekvő keresleti oldali nyomás - azzal együtt, hogy nyomot hagy a kereskedelmi mérlegen - 2007-re már romló inflációs kilátást teremthet, áll a BNP Paribas elemzésében.

A Dresdner-csoport londoni befektetési részlege (DrKW) által szintén kedden kiadott európai feltörekvő piaci körkép Magyarországról szóló fejezete - amelynek a ház a "Hamis reményekbe kapaszkodva" címet adta - a következőket írta. Az elmúlt időszak halasztásra irányuló, részben Gyurcsány Ferenc "viszonylag populista" nyilatkozatai által is táplált várakozásai után, "láthatóan az SZDSZ erőteljes nyomására" a kormány mégis azt jelentette be, hogy a 2010-es euróbevezetésnek megfelelő költségvetési politikát folytat.

Az elemzés szerint azonban a Dresdner londoni irodája változatlanul azzal számol, hogy a céldátum halasztásának bejelentése nemcsak lehetséges, de valószínű is, bár az lehet, hogy e bejelentés nem hangzik el a legközelebbi jövőben. A DrKW szerint ugyanis a jövő áprilisban esedékes választások nemigen ösztönöznek annak beismerésére már most, hogy a kormány gyakorlatilag nem tudta teljesíteni a 2010-es euróbevezetést célzó konvergencia-programot.

A bank szerint arra a kérdésre, hogy a 2010-es euróövezeti csatlakozás teljesen elérhetetlenné vált-e, a válasz az, hogy "nem feltétlenül, de minden valószínűség szerint igen". A következő kormány elvben még mindig végrehajthat akkora deficitcsökkentést, amellyel 2008-ra a GDP 3 százaléka alá süllyed a hiány, de ehhez olyan drákói költségvetési lefaragásokra lenne szükség, ami rendkívül valószínűtlenné teszi e forgatókönyv megvalósulását, áll a DrKW keddi londoni elemzésében.

A Dresdner korábbi elemzéseiben 2012-2013-ra tette a magyar eurócsatlakozás szerinte reális dátumát.