Wilma 800 millió dollárjába kerül Mexikónak

Vágólapra másolva!
A Wilma hurrikán Cancúnban és a közeli partvidéken 800 millió dollár kárt, illetve szállodai bevételkiesést okozott az év végéig a mexikói idegenforgalmi minisztérium becslése szerint.
Vágólapra másolva!

A mexikói szálloda és motelszövetség elnöke szerint 200 szálloda rongálódott meg a Cancún és Tulum közötti partszakaszon, ami mintegy 60 ezer szállodai szobát érint. Számos épületet szerkezeti károsodás ért, és igen sok közterület teljesen megsemmisült.

Az illetékes szerint Cancún és Cozumel, amely a búvárok és a hajón érkező utasok közkedvelt célállomása, a mexikói szállodabevétel 12 százalékát adják. Tavaly minden eddiginél több, mintegy 21 millió külföldi turista kereste fel Mexikót, amely a világ 10 legfontosabb idegenforgalmi célállomásának egyike lett.

A külföldiek 10,84 milliárd dollárt költöttek, ami Mexikó hazai össztermékének közel 1,6 százaléka. A Wilma hurrikán előtt az idegenforgalmi minisztérium azzal számolt, hogy a nemzetközi turizmusból származó idei bevétel eléri a 12 milliárd dollárt, miután az első félévben 6,47 milliárd dollár volt. Ez a cél a hurrikán miatt biztosan nem valósul meg - mondta a Rodolfo Elizondo mexikói idegenforgalmi miniszter.