Háromszorosára drágul Irakban a benzin

Vágólapra másolva!
Az iraki kormány keddi döntése értelmében december 31-én két-háromszorosára emelik az üzemanyagok árát a feketepiac visszaszorítása, valamint a költségvetés bevételeinek a növelése érdekében.
Vágólapra másolva!

Az iraki állami televízió közlése szerint a szuper benzin literenkénti ára 150 dinárra (10 amerikai cent, ami mintegy 20 forintot jelent) emelkedik a jelenlegi 50 dinárról. A dízel üzemanyagé 20 dinárról 50 dinárra, a gázolajé 10 dinárról 30 dinárra, a keroziné 5 dinárról 10 dinárra nő.

Az iraki olajügyi miniszter már a napokban jelezte, hogy emelik az államilag jelentősen támogatott feldolgozott olajtermékek árát, ami jóval olcsóbb, mint a szomszédos országokban és emiatt naponta mintegy 2 millió liter benzint csempésznek ki Irakból.

Az állami támogatás miatt alig van ország a világon, ahol olcsóbb lenne a benzin és a fűtőolaj, mint Irak.