A takarékszövetkezeteké a legtöbb bankfiók

Vágólapra másolva!
Közel ezermilliárdos tervezett mérlegfőösszeggel mára a takarékszövetkezetek váltak az ország hatodik legnagyobb bankjává - közölte Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A takarékszövetkezetek váltak az ország hatodik legnagyobb bankjává - jelentette ki Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke csütörtökön egy egri sajtótájékoztatón. A 65 százalékban az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) tagszövetkezetei által birtokolt Takarékbank Rt. idei 230 millió forintos mérlegfőösszegét hozzászámítva pedig a negyedikek a pénzintézetek sorában. Ez a 2004-es esztendőhöz képest 8 százalékos növekedést jelent.

Az OTSZ-t alkotó 151 takarékszövetkezet rendelkezik Magyarország legnagyobb, 1 650 bankfiókot magában foglaló hálózatával. A takarékszövetkezetek működtetik a második legtöbb bankautomatát és ugyancsak másodikak a lakossági betétgyűjtés, illetve az önkormányzati számlavezetés területén. Utóbbi szektorban 571 település intézi a pénzügyeit a takarékszövetkezeteken keresztül.

Ügyfeleik száma mára elérte az egymilliót, amelynek egyharmada a vállalkozások köréből kerül ki. Mindez azt mutatja, hogy a takarékszövetkezetek megállják a helyüket az egyre éleződő pénzügyi piacon. Mára a takarékszövetkezetek váltak a kistérségek legjelentősebb pénzintézeti partnereivé, vagyis 153 kistérségi társulás számára nyújtanak pénzügyi szolgáltatásokat - mondta el az OTSZ elnöke.