Ismét vesztett az EU a banánvitában

Vágólapra másolva!
A latin-amerikai banántermelőknek adott igazat a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), miután elvetette az EU egyszerűsített tarifarendszer bevezetésére vonatkozó javaslatát.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió csalódásának adott hangot a WTO csütörtöki döntésével kapcsolatban. Az EU, megszüntetve a jelenlegi bonyolult kvóta és importvám rendszerét, 2006-tól már egyszerű tarifarendszert szeretett volna bevezetni a banán importjára.

A WTO csütörtöki döntése szerint az EU Bizottsága által legutóbb megajánlott tonnánkénti 187 euró, kvóta nélküli vám kizárja a latin-amerikai termelőket az EU banánpiacáról.

Augusztusban már kellett csökkenteni

A WTO augusztusban egyszer már a latin-amerikai országoknak adott igazat és ekkor az EU csökkentette a vámot az akkori tonnánkénti 230 euróról.

Tekintettel arra, hogy a Kereskedelmi Világszervezet most hozott döntése ellen nincs fellebbezés, az EU-nak két lehetősége maradt: tovább csökkenti a vámot a latin-amerikai termelőkkel szemben, vagy hajthatatlan marad, felvállalva ezzel a kereskedelmi szankciók kockázatát.

A jelenlegi rendszerben a latin-amerikai termelők a megállapított kvótán belül tonnánként 75 euró vámot fizetnek az EU piacán. A kvótán felüli banánszállításokat tonnánként 680 euró vám sújtja. Ezzel szemben az ACP-országok (afrikai, karibi és csendes-óceáni), amelyek közül több egykori európai gyarmat volt, 750 ezer tonnát szállíthatnak az EU-ba, vámmentesen.

A latin-amerikai országok 75 eurónál nem magasabb vámot tudnának elfogadni, míg a kevésbé versenyképes ACP országok 275 eurót akarnak riválisaik esetében, hogy megállítsák az olcsóbb latin-amerikai gyümölcs beáramlását az EU piacára.