Így értékeltek a vezérszónokok

Vágólapra másolva!
A 2006. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat szerdán megkezdődött általános vitája keretében a frakciók vezérszónokai számára 40-40 perc állt rendelkezésre álláspontjuk ismertetésére.
Vágólapra másolva!

Lendvai Ildikó (MSZP) elmondta, hogy míg 2002-ben 39 százalékos volt a pénzeszközök központosítása, 2006-ban 36 százalék lesz, valamint hogy 2002-ben minden 100 forintból 26-ot vontak el adóban és járulékokban, mely arány 2006-ban nem fogja elérni a 21 százalékot.

Fotó: MTI
Az állam működési költségein kívánnak megtakarítani

A frakcióvezető elmondása szerint tehát a - tudatosan vállalt - új adóformák, a környezetvédelmi adón, valamint a luxusadón és a bankadón kívül semmilyen adóemelésről, csak csökkentésről lehet beszélni.

Hozzáfűzte, hogy az államadósság 2002 óta 46 százalékkal növekedett, ami - a számok ismeretében - kisebb növekedés, mint az 1990-1994, 1994-1998, 1998-2002 közötti időszakokban.

Lendvai Ildikó nem értett egyet a mikro-, kis- és középvállalkozások iránti aggodalmat tükröző ellenzéki hozzászólásokkal: szerinte a kisvállalkozások árbevétele 2002 és 2004 között másfélszeresére nőtt, a nyereség pedig egyharmadával, vagyis tevékenységük lebecsülését jelenti az ilyen megközelítés.

A szocialista párt vezérszónoka arról is hosszan beszélt, hogy miként alakulhat jövőre a családok, az egyének költségvetése. Elmondása szerint lehetnek olyan négytagú családok is, amelyeknek 170 ezer forinttal nő a bevétele jövőre az adócsökkentés, valamint az új családtámogatási rendszer következtében.

A frakcióvezető ígéretet tett arra, hogy a szocialista képviselőcsoport nem nyújt be és nem is támogat olyan módosító javaslatokat, amelyek a fontos társadalmi igényektől, vagy a fejlesztésekből vennének el forrást, valamint olyanokat sem, amelyek a hiányt növelnék. Elmondása szerint az állam működési költségein kívánnak megtakarítani, a tárcák igazgatási költségei a 2002-es szint felét sem teszik ki, és ezeket a költségeket tovább kívánják csökkenteni, bár néhány esetben ez csak kétharmados törvényekkel lehetséges.

Kuncze: ez a költségvetés nem tekinthető választási költségvetésnek

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerdán a költségvetés vitájában mondott vezérszónoki felszólalásában újra kiemelte, hogy a 2006-os költségvetés nem tekinthető választási költségvetésnek, valamint, hogy Magyarországnak érdeke az euró-zónához történő csatlakozás.

A kisebbik kormánypárt képviselője azt mondta: nem vitatható, hogy a rendszerváltásnak vannak vesztesei, sokan vannak akik a szegénység határán élnek, és nem vitatható a kormány lelkiismereti, társadalmi kötelezettsége, hogy velük valamit kezdjen.

Kiemelte: pártja az első programjának elkészítése óta azt mondja, hogy "tegyünk meg mindent a gazdaság növekedése érdekében", használjuk ki az EU-s csatlakozásban rejlő összes lehetőséget, amit az ország számára meg lehet szerezni. Ezért mondjuk most is, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy minél előbb csatlakozhassunk az euróövezethez is - tette hozzá.

Hangsúlyozta azt is: az elmúlt három évben történt egy kísérlet a szociális problémák kompenzálására a költségvetésen keresztül. Itt említette meg többek között a közalkalmazotti szférában az ötven százalékos béremelést, a nyugdíjasoknak juttatott egyszeri, 19 ezer forintos támogatást.

"Lehet, hogy mi beszélünk arról, hogy az euró miatt kell szigorú gazdasági és költségvetési politika (...), ez nem így van, nekünk magunk miatt kell szigorú költségvetés-politikát folytatnunk, nekünk magunk miatt kell mindent megtenni annak érdekében, hogy (...) a költségvetés egy egyensúlyi pálya felé haladjon" - jelentette ki a szabad demokrata politikus.

Rámutatott arra, amire már Szabó Lajos, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője is felhívta a figyelmet, miszerint a helyi önkormányzatok támogatása 2006-ban csökken. Ebben a csökkentésben benne van az is, hogy csökken az általános forgalmi adó mértéke, és az is, hogy csökken az ellátandó feladatok egy része - tette hozzá. Emellett azonban megemlítette, hogy többletpénzeket kapnak a nyugdíjasok, és több pénz lesz útépítésre is.

Fotó: MTI
"Nem folytatható tovább az a politika, amelyik ígér fűt, fát, bokrot"

A kisebb állam kialakítása kapcsán Kuncze Gábor úgy fogalmazott: vegyük komolyan a tárgyalásokat a parlament létszámának csökkentéséről. Ez ugyan sok megtakarítást nem hoz, de szimbolikus jelentősége van - tette hozzá. Elmondta, hogy el kell kezdeni a tárgyalásokat az önkormányzati testületek létszámának a csökkentéséről.

Szerinte nem lehet egyszerre kevesebb járulékot beszedni és több pénzt fordítani az egészségügyre, illetve ez csak akkor vihető véghez, ha "szabályozott feltételek között beengedjük a tőkét, a befektetőket a magyar egészségügy finanszírozásába".

Újból kiemelte, hogy a privatizációt folytatni kell, mert mint mondta: a vagyon jobb kézben van magánkezekben, mint az állam kezében.

Hangsúlyozta, hogy az SZDSZ az idei költségvetéshez nem ad be semmilyen olyan módosító indítványt, ami növelné a hiányt vagy az állam kiadásait.

Kuncze Gábor úgy fogalmazott: az SZDSZ megszavazza a jövő évi büdzséről szóló javaslatot, de mint mondta, "mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy nem folytatható tovább az a politika az országban, amelyik össze-vissza ígér fűt, fát, bokrot".