Szaúd-Arábia beléphet a WTO-ba

Vágólapra másolva!
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) pénteken jóváhagyta, hogy Szaúd-Arábiát felvegyék a szervezet tagországai közé. A szervezet általános tanácsa - 12 évi tárgyalássorozat után - végre úgy ítélte meg, hogy a világ vezető olajexportőre minden szükséges feltételt teljesített a belépéshez.
Vágólapra másolva!

Pénteken jóváhagyta a Kereskedelmi Világszervezet általános tanácsa, hogy Szaúd-Arábiát felvegyék a szervezet tagországai közé. Ha a szaúdi kormány a szükséges formalitásoknak addig eleget tesz, az ország a WTO decemberi hongkongi miniszteri értekezletén már a szervezet 149. tagországaként lehet jelen.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) új vezérigazgatója, Pascal Lamy korábban úgy ítélte meg, hogy Szaúd-Arábia még az idén a szervezet tagja lehet, Ukrajnának azonban csekély esélye van erre.

Ukrajnával kapcsolatban - amely ugyancsak szeretne WTO-taggá válni az idei év végéig - Lamy kifejtette: a tárgyalások jelenlegi állása alapján nem hiszi, hogy a felvétel az idén megtörténik, nem utolsó sorban azért, mert eljárási okokból erre az idén már nem lesz idő. Az ukrán külügyminiszter korábban még bizakodóan nyilatkozott Ukrajna idei felvételével kapcsolatban.

Moszkva szintén tárgyal a felvételéről, 2006 elején újítják fel a megbeszéléseket. A főtitkár azonban nem bocsátkozott találgatásokba Oroszország felvételének időpontját illetően.