A kábeltévé 10 százalékkal drágulhat

Vágólapra másolva!
Átlagosan tíz százalékkal emelkedhetnek a kábeltévédíjak 2006-tól. Az új hivatalos tarifaárakat még egyik nagy szolgáltató sem hozta nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

A piacvezető UPC Magyarország legfeljebb tízszázalékos emelést tervez a következő évtől. Szűcs László szóvivő a Világgazdaságnak azt jelezte: egyelőre nem végleges a drágulás mértéke, de az említettnél nem lesz magasabb a növekedés. A szóvivő a változtatást azzal indokolta: a 15 százalékos áfakörbe tartozó kábeltelevíziós díjakat az általános jellegű áfacsökkenés nem érinti, ugyanakkor emelkednek a tévécsatornáknak fizetendő műsordíjak, valamint az energiaköltségek is nőnek, a szerzői jogdíjak pedig az inflációt többszörösen meghaladó mértékben emelkednek. A UPC kínálata egyébként jövőre több új adóval is bővül. Ami már biztos, hogy ahol a technikai lehetőségek engedik, bekerül a kínálatba az Echo Tv és Tv Deko. A Storyval viszont még jelenleg is folynak a tárgyalások.

A T-Kábel november végén vagy december elején tájékoztatja a közvéleményt új csatornakiosztásáról, valamint a leendő tarifákról - mondta Rajki Annamária, a T-Kábel termékigazgatója. A magyar piaccal kapcsolatban megjegyezte azt is: nagyjából tízszázalékos áremelkedés képzelhető el. A 160 ezer előfizetőt számláló FiberNet egyelőre semmiféle információt nem közölt az általa tervezett változtatásokkal kapcsolatban.