A drágulás ellenére több üzemanyag fogyott

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapok jelentős áremelkedése ellenére az üzemanyag-felhasználás is emelkedett az év első kilenc hónapjában. A VPOP adatai szerint a gázolaj esetében mintegy 10 százalékkal ugrott meg a forgalom, miközben a benzinfogyasztás 1 százalékkal bővült.
Vágólapra másolva!

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) összesített adatai szerint háromnegyed év alatt 1,475 milliárd liter benzin és 2,077 milliárd liter gázolaj fogyott, szemben a tavalyi 1,455, illetve 1,885 milliárd literes felhasználással - írja a Napi Gazdaság.

Látványos visszaesést a benzin, és látványos növekedést a gázolaj szeptemberben produkált, amikor előbbi üzemanyag forgalma 190,42 millió literről 165,33 millió literre csökkent, az utóbbié pedig 264,51 millióról 295,56 millió literre nőtt. Így az utolsó vizsgált hónap összehasonlításából kiderül: a benzin esetében kétszázalékos csökkenésről lehet beszélni, míg a gázolaj-felhasználás több mint 11 százalékkal nőtt.