Az EKB kész mérsékelten emelni a kamatokat

Vágólapra másolva!
Az Európai Központi Bank (EKB) készen áll arra, hogy mérsékelten emelje a kamatokat, öv éven belül először - jelentette ki pénteken az EKB vezetője, Jean-Claude Trichet.
Vágólapra másolva!

Az Európai Központi Bank (EKB) készen áll arra, hogy mérsékelten emelje a kamatokat, öv éven belül először - jelentette ki pénteken az EKB vezetője, Jean-Claude Trichet.

Egy berlini konferencián felszólaló illetékes szerint a bank kormányzótanácsa kész a kamatemelésről határozni, figyelembe véve az infláció növekedésének a kockázatát az eurózónában.

Trichet kijelentésére gyengülni kezdett a dollár az euróhoz képest. Az EKB vezetőjének a kijelentés előtt 1,1688 dollárt ért 1 euró, percekkel később már 1,1742 dollárt, de így is mérsékelten elmaradt a csütörtök késő esti New York-i 1,1756 dollártól.