A szlovákok már szavaztak az euró külsejéről

Vágólapra másolva!
Közel százötvenezer hozzászólás érkezett a szlovák jegybank vasárnap lezárult felhívására, hogy a lakosság nyilvánítson véleményt: mi legyen az országban 2009-ben bevezetendő euró nemzeti érméinek hátlapján.
Vágólapra másolva!

A jegybank a központi napilapokban megjelent egész oldalas hirdetésekben mutatta be a tíz szlovák euróérme hátlapjának tervezetét. Ezek közül hat vallásos, négy pedig nemzeti jelképeket ábrázol.

Az emberek telefonon, sms-ben, vagy elektronikus levélben mondhattak véleményt, vajon melyik érmével fizetnének majd szívesebben, ha már Szlovákiában is az unió pénzneme lesz a hivatalos fizetőeszköz.

A jegybank az elkövetkező hetekben feldolgozza a beérkezett véleményeket, amelyek várhatóan befolyással lesznek a banktanács év végéig meghozandó döntésére.

A 400 millió euróérmét a történelmi hírű körmöcbányai (Kremnica) pénzverdénél rendelik majd meg, feltéve, ha a tervezetekre az Európai Központi Bank is áldását adja. Az érméket a körmöci pénzverde 2008-ra készíti el.