Öt új tagállamban 2008-ra lehet euró

Vágólapra másolva!
Szlovénia, Észtország és Litvánia akár már 2007-ben, Ciprus és Málta pedig 2008-ban képes lehet leváltani saját valutáját az Európa Unió közös pénzére, ha tartják a felkészülés ütemét - mondta hétfőn Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottsága előtt.
Vágólapra másolva!

Lényegében nem válaszolt ugyanakkor Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) magyar képviselő azon kérdésére, hogy az euróbelépést megelőző értékelésig hogyan kíván a brüsszeli bizottság készülni az övezet bővítésére. Csupán annyit jelentett be, hogy hamarosan ellátogat az említett kelet- vagy közép-európai országok mindegyikébe.

Almunia azt a korábbi közlését is megerősítette, hogy a bizottság szeretne szélesebb körű felkészültségi elemzést végezni, nem csupán az euró bevezetéséhez közvetlenül szabott feltételek teljesülését megvizsgálni. Külön figyelmet fordít Brüsszel arra, nehogy az említett országok valamelyikében burkolt áremelésre használják az eurócsatlakozás lehetőségét.

Szlovákiával kapcsolatban, amely a hét végén belépett az eurócsatlakozás előszobájának minősített uniós árfolyam-mechanizmusba, úgy vélte, 2007 végére szintén teljesítheti az eurós kritériumokat. Nem említette viszont a biztos Lettországot, amely már csatlakozott ugyan az árfolyamrendszerhez, de magas inflációja miatt kérdéses, hogy a korábban kitűzött 2008-as euróbevezetési célja teljesíthető-e.

Az EU-hoz tavaly csatlakozott többi ország - köztük Magyarország - már korábban értésre adta, hogy az évtized vége előtt nem tervezi a közös pénz bevezetését. Lengyelország esetében még nincs kijelölt céldátum sem, és elképzelhető hogy a legnagyobb új tagállam csak 2010 után csatlakozik az eurózónához.

A meghallgatáson Almunia megerősítette, hogy az euróövezetben és az EU-ban általában kedvező gazdasági növekedési jelek mutatkoznak. Visszatérőben a gazdasági bizalom, csökken a munkanélküliség, és ez várhatóan bátorítja a fogyasztást és a befektetéseket is - vélte, a legkockázatosabb tényezőnek az inflációt minősítve. Ismételten rámutatott az Európai Központi Bank függetlenségének fontosságára is, úgy ítélve meg, hogy a jelenlegi alacsony kamatlábak nem lassítják a növekedést.