Fizetős egészségügyet akarnak brit orvosok

Vágólapra másolva!
Vegyes finanszírozásúvá kell tenni a súlyos deficitekkel küszködő brit állami egészségügyet brit orvosok szerint. Ez azt jelentené, hogy bizonyos szolgáltatásokért a lakosságnak fizetnie kellene.Tony Blair brit kormányfő azonnal elvetette a javaslatot.
Vágólapra másolva!

A kizárólag adókból finanszírozott állami egészségügy szükségszerűen kudarcra van ítélve a brit orvosok jelentős részének véleménye szerint, mivel a jelenlegi rendszer fenntartása elkerülhetetlenül még nagyobb deficithez vezet.

Az orvosok szerint a leginkább pénzhiánnyal küzdő területeken a pácienseknek fizetniük kellene, vagy az egész rendszert biztosítás alapúvá kell alakítani.

Az elmúlt évben a brit kormány 76,4 milliárd fontot (csaknem 30 ezer milliárd forint) szánt az állami egészségügy központi finanszírozására, a rendszer mégis súlyos finanszírozási gondokkal küzd. Eddig ötezer egészségügyi dolgozó elbocsátását jelentették be, és halasztják a nem életfontosságú kezeléseket a pénzhiány miatt.

Nagy-Britanniában számos kezelésfajtánál hosszú hónapokat tölt a beteg várólistán - az állami egészségügy keretében működő fogorvosi ellátás szinte megszűnt létezni, egyes kezelésfajtákra akár négy évet is várni kell.

A BBC rádió éppen a hétvégén közölt riportot arról, hogy a brit magánfogorvosokat megfizetni képtelen brit betegek tömegesen kezeltetik magukat Magyarországon, a nagy-britanniai díjszabás harmadáért. Az egyik ismertetett esetben a páciensnek hazai magánfogorvosa első ránézésre 50 ezer fontos (több mint 18 millió forint) árbecslést adott a szükséges nagyarányú szájsebészeti kezelésre, amelyet azonban Magyarországon 12 ezer fontért (4,5 millió forintért) elvégeztek.