A hiány lefaragására szavaz a külföld

Vágólapra másolva!
Az elszabadult deficit csak szűk manőverezési lehetőséget ad a következő kormánynak, így bárki nyeri is a választásokat, legfontosabb feladata az államháztartás rendbetétele lesz. A nemzetközi elemzők nincsenek meggyőződve arról, hogy a pártok elkötelezettek az euró bevezetéséhez nélkülözhetetlen hiánycél elérése mellett.
Vágólapra másolva!

Az államháztartási hiány és a hűvös befektetési kedv kétségessé teszi, hogy miből lehet majd előteremteni a választási ígéretek költségeit - emeli ki a Financial Times. Az angol lap szerint elkerülhetetlen a költségvetés kiigazítása, a befektetők, az elemzők és az EU-tisztségviselők egyhangúan emelnek szót a kiadáscsökkentés és a költséges állam strukturális reformja mellett.

A Reuters által megkérdezett befektetőket is elbizonytalanították a költséges kampányígéretek. Az elemzők szerint a további költekezés pénzügyi krízishez vezethet, ráadásul az Európa Tanács büntetéseivel is számolni kell.

A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató londoni befektetési részlegének hétfőn kiadott elemzése szerint piaci szempontból negatív az első forduló, mert folytatódik a bizonytalanság, és a második fordulóig hátralévő két hétben szerinte "a pártok még több költségvetési kiadást és adócsökkentést fognak megígérni".

A Danske Bank elemzői a GDP 10 százalékát meghaladó hiányt várnak erre az évre, amennyiben a jelenlegi koalíció marad hatalmon, bár az ellenzéki győzelem esetén sem számítanak sokkal szigorúbb pénzügyi politikára.

A BNP Paribas bankcsoport londoni részlegének hétfői elemzése szerint, mivel a nagy pártoknak a költségvetési konszolidáció iránti elkötelezettségében nincs nagy különbség, bármilyen végeredmény semleges piaci hatású lesz. A piac azonban a jelek szerint mégis inkább a szocialisták győzelmét pártolná, tekintve a Fidesz retorikáját, benne a Budapest Airport újraállamosításáról elhangzott fenyegetést, áll az elemzésben.

A BNP Paribas szerint ugyanakkor a befektetőknek nem szabad elfelejteniük azt sem, hogy "az MSZP négy évvel ezelőtti választási ígéreteinek teljesítése döntötte káoszba" a piacot, és az elmúlt évek rossz gazdaságpolitikai döntéshozatalai éreztetik most is a hatásukat.

[origo]/MTI