Romániában terjeszkedik az Auchan

Vágólapra másolva!
Az idén nyitja első áruházát Romániában a francia Auchan. A hipermarketet Bukarestben építik fel. Az Auchan Romania a BRD- Societe Generale bankkal együttműködve 10 millió euróból építi fel az első áruházat, amelyet további 20 követ majd.
Vágólapra másolva!

Az idén Romániában is megjelenik a francia Auchan áruházlánc, az első hipermarketet Bukarestben nyitja meg, 15 ezer négyzetméteren - írta a Banii Nostri hetilap. A francia cég helyi vállalata, az Auchan Romania a francia BRD-Societe Generale bankkal együttműködve 10 millió eurót szán az első áruház megépítésére, a márka bevezetésére, illetve marketingre.

A tervek szerint a következő tíz évben 20 áruházat nyit az Auchan, egyenként 30-40 millió eurós beruházással. Romániában jelenleg a francia Carrefour és a Cora uralja a hipermarket piacot, két-két bukaresti áruházzal.