Eredménytelen bértárgyalások a húsüzemekben

Vágólapra másolva!
Elégtelennek ítélte a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) sztrájkbizottsága a húsüzemekben folytatott idei bértárgyalások és egyeztetések eredményeit, ezért 2006. április 24-ével sztrájkkészültséget hirdet - közölte Kapuvári József, a HDSZ elnöke.
Vágólapra másolva!

A korábbi információk szerint a HDSZ választmánya a bérmegállapodások elmaradása miatt hatalmazta fel még április elején a sztrájkbizottságot, hogy 10 napon belül üljön össze, és értékelje az ágazatban kialakult helyzetet a munkavállalók szempontjából.

Az év negyedik hónapjában még több üzemben nem került sor béremelésre. A sztrájkbizottság ezért döntött úgy, hogy 2006. április 18-21. között a gyulai, a kaposvári, a kapuvári, a pápai, a pécsi és szegedi húsüzemekben és egységeikben érdekvédelmi akciót, munkásgyűlést, tagi szavazást, bizalmi értekezletet szervez, illetve megalakítja a helyi sztrájkbizottságokat a bértárgyalások előmozdítására. Ezek után, az akció tapasztalatait felhasználva hirdeti meg 24-ével a sztrájkkészültséget.