Izland is megnyitja munkaerőpiacát

Vágólapra másolva!
Az Európai Gazdasági Térséghez tartozó Izland - amely azonban nem tagja az Európai Uniónak - szerdán azt jelentette be, hogy május 1-től megnyitja munkaerőpiacát a tíz újonnan csatlakozott uniós állam előtt.
Vágólapra másolva!

Az erről szóló törvényjavaslatot már néhány napja a parlament elé terjesztették. Egyidejűleg november elejéig jelentést állítanak össze arról, hogy a szabályozással együtt kiegészítő intézkedéseket be kell-e vezetni. Egyelőre nincs kitűzve a parlamenti szavazás időpontja.

Nem akadályozta a kelet-európaiak munkavállalását már a két évvel ezelőtti csatlakozástól kezdve Nagy-Britannia, Írország és Svédország. Már jelezte Finnország, Spanyolország és Portugália, hogy nem hosszabbítja meg a korlátozásokat. Belgium és Franciaország egyelőre várhatóan hosszabbít, de akár már a jövő év első napjától megszüntetheti az akadályokat.

Néhány tagország - köztük Olaszország és Görögország - még nem nyilatkozott egyértelműen, az utolsó pillanatig kivár - és akad tagállam, például Luxemburg, amely egyértelműen mások döntésétől teszi függővé saját határozatát. Ausztria és Németország pedig arról nyilatkozott, hogy a következő három esztendőben fenn kívánja tartani az átmeneti korlátozásokat.

Hollandiában még nem született végleges döntés a témában - ahhoz parlamenti jóváhagyás is kell -, de a foglalkoztatási tárca már jelezte, hogy fontolgatja a korlátozások megszüntetését.