Mol-profitrealizálás indulhat a tőzsdén

Vágólapra másolva!
Minimális emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe szerdán. A BUX 23 788,66 ponton állt nyitáskor. A napot a kedden történelmi csúcsra jutott Mol, és Richter papírokkal folytatott profitrealizálás jellemezheti elemzők szerint.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,96 pontos emelkedéssel, 23.788,66 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,06 százalékos erősödés. Eltérő ármozgások lehetnek a vezető részvények piacán szerdán, a Mol és a Richter esetében profit realizálás valószínű.

A kedden történelmi csúcsig erősödő Richter és Mol árfolyamában a nap végén már megindult a profit realizálás, ami szerdán is folytatódhat - mondta Deák Balázs, a CIB Bank elemzője. Hozzátette: ebbe az irányba hathat az is, hogy az irányadó tőzsdeindexek gyengüléssel zártak kedden, továbbá a régióban már előző nap megindult a korrekció az olajszektorhoz tartozó részvényekben.

A Mol esetében Deák szerint azért is indokolt a korrekció, mert a 24.800 forintos új csúcs komoly ellenállásnak bizonyulhat. Ez csak 50 forinttal haladja meg az előző, tavaly szeptemberben elért csúcsot, amit szintén nagyon nehezen tört át az árfolyam. A szakértő a másik két vezető papír, az OTP és a Magyar Telekom árfolyamában nem számít gyengülésre, és várakozása szerint a kisebb papírok iránt is megmaradhat az érdeklődés.

A BUX kedden 93,36 pontos emelkedéssel, 23.773,70 ponton zárt kedden, 0,39 százalékkal magasabban, mint hétfőn. A tőzsde 57,3 milliárd forintos rekordforgalmából a Mol egyedül 48 milliárdot teljesített. A Mol előző napi záró áránál 50 forinttal, 0,21 százalékkal magasabban, 24.400 forinton zárt. Az olajrészvény 48 milliárd forintos forgalmának nagy részét a BNP Paribas-val kötött üzlet tette ki, a mintegy 1,4 milliárd részvény 24.350 forintos árfolyamon cserélt gazdát.

Az OTP 7.600 forinton fejezte be a kereskedést, ez 50 forinttal, 0,66 százalékkal magasabb, mint a hétfői záró értéke. A banki papír forgalma 5,3 milliárd forint volt. A Magyar Telekom 5 forinttal, 0,53 százalékkal 956 forintra erősödött, forgalma alig haladta meg a félmilliárd forintot. A Richter árfolyama 8 milliárd forintos forgalom mellett 185 forinttal, 0,40 százalékkal 45.615 forintra csökkent.