Cég még nem nyert színlelt szerződés-ügyben

Vágólapra másolva!
Sorozatosan bukják el a színlelt szerződések miatt indított ügyeket az APEH ellen a cégek. Az adóhatóság újabb ellenőrzéseket végez majd a színlelt szerződések ellen hozott moratórium lejárta után - írja a Világgazdaság. Az APEH június 30. után nem hagy türelmi időt, az adóhatóság szerint három év elég kellett, hogy legyen a munkaviszony-átalakításokhoz.
Vágólapra másolva!

Sorra vesztik el a pereket az APEH ellen azok a cégek, amelyek ellen színlelt szerződések miatt indult eljárás. Eddig 35 jogvita indult színlelt szerződések ügyében, ennek kétharmada már be is fejeződött - APEH-győzelemmel.

Az APEH színlelt szerződések megváltoztatására, illetve azok bejelentésére vonatkozó moratóriuma június 30-án, illetve július 31-én jár le. Kivételre a jogszabály nem ad módot. Juhász István, az APEH elnökhelyettese a Világgazdaságnak elmondta: az adóhatóság nem ad türelmi időt a cégeknek, hiszen a jogszabály három áve lépett életbe, ennyi idő elegendő a szükséges változtatások elvégzésére.

Azok a cégek, amelyek a moratórium lejártáig elvégzik a szükséges változtatásokat, mentesülnek a kiszabott járulékok, pótlékok és bírságok megfizetése alól. Február végéig 120 cég jelentette be munkavállalóit. Az APEH elnöke utalt rá: tavaly óta a színlelt szerződés aláírásért akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik a cégvezetőket.

A moratórium lejárta után az APEH újra ellenőrzi majd a gyanúba keveredett cégeket. Alig van olyan terület, ahol ne próbáltak volna ilyen módon spórolni a bérköltségen. Az iparban, a vendéglátásban, a kereskedelemben, a sajtóban és a művészvilágban egyaránt akadnak színlelt szerződések.

Noha a cégek arra hivatkoznak, hogy a kényszervállalkozásba kényszerített alkalmazott is jobban jár, hiszen költségként tud elszámolni bizonyos kiadásokat. Az általános tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a munkavállalók kényszervállalkozóként jóval kiszolgáltatottabbak, mint az állásban dolgozók.