Vágólapra másolva!
Nagy változások zajlanak a Hallmark Channel berkeiben, némelyiket a magyarországi nézők is hamarosan érzékelni fogják. A tulajdonosváltást arculat- és stratégiaváltozás, valamint új technológiák bevezetése követi.
Vágólapra másolva!

A Sparrowhawk International Channels Ltd nemrég felvásárolta a Hallmark Channelt, s vele annak európai leányvállalatát, a Hallmark Internationalt, ezzel megkezdve egy csatornaportfólió kiépítését. A magyarországi adását 1998 óta működtető Hallmark karaktere valamelyest megváltozik, tulajdonosa pedig olyan úttörő szolgáltatásokat tervez indítani, mint a TxtBig. Ez a harmadik generációs mobiltelefonok számára teszi lehetővé a filmrészleteket tartalmazó videoklipek továbbküldését.

A Hallmark magyar adását érintő egyik legfontosabb változás - amellett, hogy Colin McLeod személyében új vezető került a közép-európai régió élére - a kizárólag magyar nyelvű, önálló adás szeptemberi indulása. Ez lehetővé teszi, hogy a műsorstruktúrát teljes egészében a helyi piac igényeihez igazítsák, az eddigi, sokszor nehézkes, tíz országra kiterjedő egységes sugárzásijog-vásárlás helyett. Korábban megesett, hogy a csatorna a tízből egy országban nem tudta megszerezni valamelyik produkció jogait, így azt a másik kilencben sem vetíthette.

Szeptembertől a Hallmark új arculattal lép a magyarországi nézők elé, akik körében egyébként az AGB Hungary adatai szerint a nyolcadik legnépszerűbb adónak számít. A koncepciója azonban már a nyáron módosul, amennyiben a csatorna az eddiginél több akciódús műsort fog sugározni. Ezek természetesen nem lepik el a főműsoridőt, továbbra is csak este 9 óra után fogják őket vetíteni - így a "családi" jellegű sorozatok, filmdrámák nem tűnnek el a kínálatból, inkább egyensúlyba kerül a két műfaj. A nappali és esti sávokat, illetve a tematikus blokkokat az új arculatot hangsúlyozó imázsszpotok választják majd el egymástól.

Mindez összefügg a merőben szokatlan nyári üzleti stratégiával is: a Hallmark a tévés uborkaszezont kihasználva igyekszik majd felhívni magára a figyelmet. Saját felmérései arra utalnak, hogy nézői több filmet és ismertebb arcokat szeretnének látni a képernyőn, így a már májusban átalakított, drámákkal és tévéfilmekkel tarkított nappali műsorstruktúrát néhány Magyarországon debütáló film is kiegészíti majd.

A cégvezetők sokat várnak az említett TxtBig technológiától, melynek lényege, hogy a mobiltelefon-használók a Sparrowhawk gazdag filmarchívumából válogatott klipeket küldhetnek egymásnak, mintha csak sms-eznének. A BT telekommunikációs cég által biztosított technikai feltételek már készen állnak, és a hírek szerint a szolgáltatók világszerte érdeklődnek az újdonság iránt.